
Valódi fejlődés: az alapozástól a sikeres értékesítői karrierig
„Ha nem várjuk ki a beton előírt kötési idejét és az alap nem lesz elég erős, arra nem tudunk jó házat építeni.” – emelte ki kollégánk karrierútjáról szóló interjújában.
Számos kollégánk nyújt konzisztensen kiemelkedő teljesítményt, melyért nem tudunk elég hálásak lenni. Az ő sikertörténeteikkel szeretnénk inspirálni, példát mutatni azok számára is, akik talán még csak most ismerkednek ezzel a szakmával, vagy váltani szeretnének.
Elsőként Zalai Ernő, key account ügyfélmenedzser kollégánkkal beszélgettünk. Ernő több mint 5 éve erősíti csapatunkat. Folyamatosan a legsikeresebb értékesítők között van, és tudását sem rest átadni az újonnan érkező kollégáknak. Ő az, akitől szakmailag bőven van mit tanulni, de a karitatív tevékenységeink szerves része is.
A karácsonyi időszakban például évek óta ő bújik Mikulás-jelmezbe, hogy mosolyt csaljon a gyermekek arcára.
Hogyan indult a Hiltis karriered és milyen út vezetett a jelenig?
A Covid annak idején sok ember életét megváltoztatta. Nekem is megszűnt az előző munkahelyem, ahol 11 évig dolgoztam, de már előtte is abban az értékesítési szakágban tevékenykedtem (irodaszerek, irodatechnika).
Úgy döntöttem, hogy 19 év után teljesen mást szeretnék csinálni és új kihívások kellenek. Így 2021 januárjában kezdtem a Hiltis pályafutásomat ügyfélmenedzserként az elektromos szakmában.
„Rengeteg támogatást kaptam és rengeteget tudtam fejlődni. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy már az első év végén maximumon zártam az évet és jutalom utazáson vehettem részt.”
3 év után pályáztam meg a key account specialista pozíciót. Most rendkívül kreatív munkaköröm van lehetőségekkel, széles ügyfélkörrel. Jelenleg már nem csak egy adott szakágban dolgozom.
Olyan egyedi technikai megoldásokkal dolgozunk a partneri kör sokszínűségéből adódóan, amely által nincs két egyforma nap. Így tudok motivált maradni és folyamatosan tanulni. Sokszor nem kész megoldással keresnek meg, hanem a feladat maga az, hogy ki kell találni a megoldást. Ebben minden támogatást megkapok a Hiltitől és a jelenlegi vezetőmtől egyaránt, ami miatt én azt gondolom, hogy sikeres tudok lenni.
Mi segített hozzá leginkább, hogy ma itt tarts?
Az egyik a belső nyitottság. Mindig úgy gondoltam, hogy érdemes új dolgokat tanulni és türelemmel voltam aziránt, hogy fejlődjek, tehát nem sürgettem magam. Ez az attitűd, ami belülről segített.
Kívülről pedig a támogatás, amit a kollégáktól kaptam, illetve a folyamatos kreatív megvalósítható lehetőségek. Az, hogy nincs 2 egyforma nap, ügyfél vagy feladat. A kollégákkal való viszonyom olyan, hogy mindig számíthatok a segítségükre.
Mi az, ami neked plusz motivációt jelent?
Az egyik a karitatív tevékenység. Nagyon örültem, hogy erre itt van lehetőség. Az első pillanattól kezdve benne vagyok a TESZ (Hilti Hungária karitatív önszerveződő csoportja – a szerk.) csapatban. Kiemelt időszakokban főként, mint a karácsony, ahol most már pár éve a Mikulás szerepe az enyém.
"Én ezt örömmel csinálom, mert fontosnak tartom."
A másik, hogy több új kollégának lehettem a mentora és sok juniorral voltam közös napon. Remélem, hogy tudtam nekik adni. Ez engem is feltölt és motivál. Fontos a tudást megszerezni, de legalább akkora felelősség, hogy ezt a tudást tovább is tudjuk adni. Így fog épülni a kompetencia, így tudunk csapat szinten is egyre jobbak lenni.
Milyen útravalót adnál egy frissen csatlakozó kollégának?
Fontos, hogy alázattal álljunk a dolgokhoz és fontos a nyitottság. Nyitottság a tudás befogadásához, valamint az ügyfelek felé is, hogy megértsük őket. Ezen felül pedig a kollégák irányába is, hiszen a siker nem egyszemélyes.
Amit még ajánlanék az a türelem. Az én életemben az előrelépés általában hosszabb időtávon történt. Itt a Hiltinél is 3 év után éreztem úgy, hogy vagyok már olyan tudással felvértezve, hogy egy másik pozíciót megpályázzak.
„Kivárni valamit, időt adni valamihez nem kudarc, hanem előny!”
A megfelelő alap megszerzése elengedhetetlen feltétele a későbbi sikereknek.
Én ezt tudnám ajánlani: nyitottságot, alázatot és az idő tiszteletét. Az idő hozza magával a tapasztalatot és azokat az alapokat, amelyekkel sikeresek tudunk lenni. Építőipari hasonlattal élve: Ha nem várjuk ki a beton előírt kötési idejét és az alap nem lesz elég erős, arra nem tudunk jó házat építeni.
Hálásak vagyunk Ernő, hogy szaktudásoddal, hozzáállásoddal minden nap erősíted a Hilti Hungária csapatát. Még sok sikeres évet kívánunk a karriered során!
Téged is inspirált Ernő karrierútja? Ha szívesen lennél Te is a Hilti Hungária csapatának tagja, kattints és nézz szét nyitott pozícióink között!
Megnézem a nyitott pozíciókat